PROLÓGUS
A legjobb dolgok szempillantás
alatt a legrosszabbá lehetnek. Elég csak egy pillanatra célt tévesztened, és
már meg is történt a baj.
-… még huszonhárom kör van hátra
a 2012-es világbajnokság tizenkilencedik futamából, akármi megtörténhet. Philip,
te mit gondolsz?
- Csak egyetérteni tudok, Carl. A
pontverseny állása szorosabb, mint valaha.
Pedig az idáig vezető út nem volt
könnyű: teli volt megpróbáltatásokkal, veszteségekkel. Most mégis, ahelyett,
hogy learathatnám a megérdemelt babérokat, csak a bukás vár rám. Olyan rosszat
tettem én?
- A Force India ma igazán
csúcsformában van. Micsoda előzést láthattunk Paul Di Restától, azt a mindenit!
- Ne igyunk előre a medve bőrére,
a McLarent nem olyan fából faragták, mint akik olyan könnyen feladnák.
- A legutóbbi botrány óta Lewis
Hamilton megrendült, ezt te sem tagadhatod, Carl.
Követtem az álmaimat. Mindig azt
tettem, amit jónak, helyesnek véltem. Ha hibáztam is, feltartott fejjel mentem
tovább és mindig mindent helyrehoztam. Hát olyan rosszat tettem én, amivel ezt
érdemeltem?
- Az élbolyban mintha történne
valami…
- Istenem, Carl!
Sohasem akartam fájdalmat okozni
senkinek, azoknak pedig különösen nem, akiket szívemből szeretek. Valahogy
azonban mégis így alakultak a dolgok.
- Akkora a füst, hogy semmit sem
látni.
- Gyorsan, csináljon már valaki
valamit! Ha ez így folytatódik…
- Már pálya-mentőautó is a
helyszínen van.
- Nem is egy, hanem kettő!
Gyenge voltam?
Túl erős?
Túlságosan törtettem?
Hagytam kicsúszni a kezem körül a
dolgokat?
Akkor egyedül arra tudtam
gondolni, hogy éljék túl. Ne is törődjenek velem, vigyék előbb őket ki, ők
legyenek előbb biztonságban. Nem érdekel, mi az ára. Ha nekem meg kell halnom,
hát legyen.
A másodpercek csak peregtek, fülemben
kiabálással vegyes autósüvöltés visszhangzott, egyszerre volt kedvem sírni és
nevetni.
Szerettem. Jobban, mint valaha.
Akkora hiba volt ez?
